A tevegazdik legjobb döntése
A tevegazdik legjobb döntése
Menü
 
Érdekességek a nagyvilágból
Érdekességek a nagyvilágból : Egy angol futó legyőzte a lovakat

Egy angol futó legyőzte a lovakat

  2004.06.18. 13:14

Huszonötödször rendezik meg a lovak és emberek futóversenyét Wales-ben. Eddig mindig a négylábúak győztek, a negyedszázados évforduló azonban meglepetéssel szolgált. Kiderült, hogy nem is olyan őrült ötlet lovakat és marathoni futókat összeereszteni


A lovak és az emberek gigászi harca 35 km-en
Llanwrtyd Wells Nagy-Britannia legkisebb települése. (Nem is csoda, nem akarnak olyan faluban lakni, amit 5 percig kell betűzni.) Az év legtöbb napját álmos kistelepülés, évente pár napra azonban elözönlik a futók. A hétvégén rendezett futóversenyére ugyanis nem hogy az egész szigetországból, de a kontinensről is számos futó érkezett, mivel olyan pénzdíjért folyt a küzdelem, amitől sok futó szemében megjelentek a dollárjelek.

Llanwrtyd Wells-ben rendezik ugyanis, immár 25. éve a AZ EMBER A LÓ ELLEN marathont. A fáma szerint a 18. században, amikor arról vitatkoztak, hogy az ember magasabbrendű-e (ergo erősebb, gyorsabb) az állatoknál, akkor jutottak arra a következtetésre, hogy meg kell tudni verni a lovakat futásban. Egyszer állítólag sikerült is.


Huw Lobb, a boldog győztes
Ezt a hagyományt újították fel negyedszázada, és hogy komolyabb tétje is legyen a versengésnek, ha egy évben a ló nyer, halmozódik a nyeremény. 2004-re már 25 ezer font várt arra, akinek sikerült gyorsabban szednie a két lábát, mint a négylábúaknak.

Nagy-Britanniáról lévén szó, a William Hill fogadóiroda sem maradhatott ki a dologból. Idénre egy a 16-hoz adták annak odds-át, hogy az ember nyer. Valószínűleg ők örültek legkevésbé, amikor óriási meglepetésre a 35 km-es táv végén a több mint 500 futó és 40 ló közül egy 27 éves angol marathonfutó szakította át először a célszalagot. Huw Lobb ugyanis 2 óra 5 perc és 19 mp alatt teljesítette a távot, míg a leggyorsabb ló, Kay Bee Jay két perccel lassabb volt. Vagyis a verseny történetében először az ember került ki győztesen a csatából.

Huw számára a győzelem mámorát tovább édesítette, hogy megkapta a 25 ezer font felhalmozódott pénznyereményt. „Mindenki a kezemet rázta, gratulált, és mondták, hogy majd vegyek nekik egy italt a nyereményből.” Arra a kérdésre, hogy mire költi a 9,5 millió forintot, Huw elmondta, hogy első dolga lesz, hogy vesz magának egy komolyabb futócipőt.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG