EMBERFELETTI TESTKULTÚRA: 7 hónapig jégbe fagyva
2004.06.18. 13:07
Egy holland két telet is kénytelen volt a hajóján tölteni, miközben egyetlen métert sem haladt otthona felé. Benne ragadt ugyanis a jégtengerben.
EMBERFELETTI: 7 hónapig jégbe fagyva

Henk de Velde holland tengerész a 'lehetetlen útvonalon' esett csapdába
 A holland Henk de Velde fejébe vette, hogy vitorlásával végigjárja azt az utat, amiről mindenki tudja, hogy lehetetlen végig járni. Alig 3 év után, a végén még sikerül neki!
Henk de Velde holland hajós szó szerint a fél életét a tengereken töltötte. Négy alkalommal kerülte meg a Földet, ebből háromszor egyedül, egy vagy még kevesebb megállóval. De mivel a jóból soha nem elég, Henk ismét útra kelt.

És, legyenek bármilyen forgalmasak is a világ tengerei, mindig akad olyan útvonal, ahol még soha senki nem hajózott végig. Persze ezekből eddig sem volt túl sok, ráadásul most még egyet ki lehet húzni a listáról.
Lehetetlen
Talán nem nagy meglepetés elárulni, hogy az alábbiakban bemutatandó út az egyik sarkvidék körül vezet. Ez jelesül az Északi-sark körüli út, a Barents-tengeren és a Jeges tengeren keresztül Szibéria partjait követve. Ez az az út, amit a hajósok csak úgy neveznek: a 'Lehetetlen útvonal'. Hagyományos vitorlással még soha senki nem merte magát (és hajóját) próbára tenni a zord északi sarki télben.
A holland tengerész Amszterdamból hajózott ki 2001(!) júniusában. Észak felé vette az irányt, a norvégiai Tromsöben töltött pár nap után, áthajózott az oroszországi Murmanszkba, de csak azért, hogy onnan még északabbnak forduljon. A cél a hajóval elérhető legészakibb pont volt.
 Egy kis pihenő a Húsvét-szigeten
 | Amikor ezt letudta, délnek fordította a Campina orrát, és Izland érintésével kihajózott az Atlanti-óceánra.
Végig az Atlanti-sztrádán, az Azori-szigetek érintésével, a Falkland-szigetek felé. A változatosság kedvéért most az Antarktisz volt az úti cél.
A déli kontinensen nem sokat időzött, inkább megkerülte gyorsan a hírhedt Horn-fokot, és ismét északi irányba állította a hajót.
Otthon
A Csendes-óceánon is otthonosan mozgott, hiszen korábban már négyszer járt arra, igaz, most nem nyugat-keleti irányban, hanem délről észak felé szelte a habokat. Hawaii, Japán, majd újra a hideg tájak: Kamcsatka partjai mentén felfelé hajózva, Henk átkelt a Bering-szoroson. Ez pontosan egy évvel az indulás után történt, 2002. júniusában. Ez volt az út nagyobbik része, legalábbis, ami távolságot illeti. A "maradék" ugyanis több mint kétszer ennyi ideig tartott. Az északi-sarkkörön túl hamar beköszönt a tél, ami arrafelé kicsivel komolyabb, mint, amit a mi kedves kontinentális éghajlatunkon megszokhattunk. Villámgyorsan befagynak a tengerek, és nincs kegyelem az arra járó hajósnak. Henk is odafagyott bizony Szibéria partjaihoz, és két telet is kénytelen volt a hajóján tölteni, miközben egyetlen métert sem haladt otthona felé. (Egy pici expedíciós történelem: annak idején a legendás felfedező, Sir Ernest Shackleton szintén legendás hajója, az Endurance fagyott be az Antarktisz jegébe. Shackleton pedig végrehajtotta a történelem egyik leghősiesebb mentőakcióját, biztonságba juttatva embereit.)
Beragadt
A két lefagyás közül az idei volt a keményebb. 2003. decemberében Tiksi magasságában esett Henk a jég fogságába. Azóta lassan 7 hónap telt el, és most kezd pislákolni a remény, hogy a bátor hajós kikerül a kutyaszorítóból.
 Jégbe hűtött
 | Bár ez a tél nem is telt unalmasan. Henk látogatást tett Tiksiben, várta a kötelező jelleggel mellé adott orosz kísérőt, vagy éppen furcsákat álmodott (egy ízben egy meglepően intelligens farkassal társalgott). Vagy éppen egy hasonszőrű, és saját bevallása szerint, még nála is bátrabb (őrültebb, kinek hogy tetszik) kollégával találkozott. Történt ugyanis, hogy az orosz hómezőkön és az interneten egyaránt otthonosan mozgó dél-afrikai kalandorral, Mike Hornnal (Föld-kerülő útjáról bővebben is olvashattok itt) randevúzott. Mike meglátogatta őt a jégbe fagyott Campina fedélzetén.
A nagy találkozás
Ügyes-bajos dolgaik kitárgyalása után a Mike továbbállt, Henk pedig az alábbiakat jegyezte be naplójába: "Micsoda ember! Hihetetlen, amit véghez visz. Igaz, hogy én is itt állok hónapok óta befagyva, de nekem itt a hajó, ami a körülményekhez képest teljes komfortot nyújt, mondhatni van otthonom. Mike viszont reggel fölkel, összecsomagol, elindul, és nem állhat meg pihenni, elmélkedni, mert akkor megfagy. Csak megy reggeltől estig, nap nap után. Micsoda remek ember!"
Hamarosan egyébként véget ér a semmittevés, egyre jobban olvad a jég, már egy méter vastag sincs a hajót körülölelő fehér bilincs. Akkor pedig Henk 7 hónap után ismét vitorlát bont, és elindul nyugat felé. És innen már csak egy ugrás Amszterdam.
|